Bella Thorne új filmje az I Still See You (magyar forditásban Látlak) egy olyan "esemény" után játszódik, amely teljesen megváltoztatta az emberek életét és ami után a halottak újra és újra láthatóak lesznek az élők számára.
A filmet Scott Speer jegyzi, akinek csak idén ez a második mozifilmje Bella Thornnal a főszerepben. A forgatókönyv pedig, mint utólag megtudtam Daniel Waters Break My Heart 1000 Times című könyvét dolgozza fel. Bár nem olvastam a könyvet, a Goodreads értékelések alapján ugyanaz vele a probléma, mint szerintem ezzel a filmmel. Túl random.
Persze az elején látunk egy apokaliptikus lökéshullámot, vagyis magát az "eseményt", mégis ennyi. A következő snitt már rögtön azt mutatja, hogyan élnek együtt a szellemekkel - bocsánat "Mará"-kkal, hogyan tanulnak róluk, milyen törvényeket tanulnak velük kapcsolatban az iskolában - wtf?! nem is értettem, egy Maradványtan óra volt, vagy mi? - hogyan veszik mindezt természetesnek az emberek, Ronnie-t kivéve. Engem viszont egész végig az érdekelt volna, hogy mi történt az elmúlt 10 évben, miért és hogyan lett természetes együtt reggelizni a halott apánkkal, és nézni, ahogy egy szellem minden reggel havat lapátol, valamint honnan lehet tudni valakiről, hogy szellem-e vagy élő? A film elég nagy lóugrásokkal kerüli ki ezeket a témákat, ha pedig mégis választ ad az is, ilyen "Azért mert, azt mondtam" típusú magyarázat. Pedig maga a világ, amit megteremtettek szerintem feletébb érdekes, a szellemtéma pedig a közönség szempontjából igen hálás és elévülhetetlen.
A főszereplők Bella Thorne (Éjjeli napfény) és Richard Harmon (The 100) úsznak az árral, nem látni, hogy nagyon élveznék a szerepüket és a kémia sem az igazi köztük, de azt se lehet mondani, hogy nem adják azt, amit a film. Közepes karaktereket, közepesen játszanak, egyikük háttértörténetére se jut sok idő a filmben, épp ezért vannak tetteik, amik nem tűnnek indokoltnak és nincs rájuk magyarázat, de a film felétől az ilyesmin már nem tudtam fent akadni, ugyanúgy mint ők, úsztam az árral és vártam, hátha legalább a végén kapunk valamilyen lezárást, vagy magyarázatot. Utóbbi részben megtörtént, hisz megtudjuk mi váltotta ki pontosan az eseményt, ám a köztes időben lezajlott dolgok még mindig tisztázatlanok. A lezárás pedig... hát pont olyan volt, mint a film maga. Volt, de nem adott annyit, mint, amit az előzetes ígért. Nem azt mondom, hogy ne nézzétek meg a filmet, mert egy kétórás kikapcsolódásnak jó, de ne legyenek nagy elvárásaitok, mert akkor úgy jártok, mint én. Csalódni fogtok.
A tizenhat éves Ronnie Calder minden nap az édesapjával reggelizik – egész pontosan az édesapja „maradványával”, vagyis amolyan kísértetével. A férfi ugyanis több millió másik, Amerika középnyugati részén élő emberrel együtt tíz évvel korábban meghalt, amikor egy szigorúan titkos kormányzati laborkísérlet katasztrófával zárult. Miután egy ismeretlen kísértet zaklatni kezdi Ronnie-t – ráadásul olyan, látható hatást gyakorol a fizikai világra, amilyenre elvileg nem is lenne képes –, a lány egy megbízható tanárjától, Mr. Bittnertől kér segítséget és tanácsot. Mivel azonban nem elégíti ki a férfi magyarázata, Ronnie összeáll egy osztálytársával, Kirkkel, a rejtélyes múltú, magányos farkassal, hogy kiderítse, mit akarhat tőle a kísértet. Válaszokat keresve elutaznak a chicagói laborbaleset helyszínére, ahol szemtanúi lesznek, amint néhány kísértet újrajátszik egy vérfagyasztó gyilkosságot. Ronnie-ék aztán friss felismerések birtokában visszatérnek a lány fagyos külvárosi házába, hogy szembeszálljanak a meggyötört gyilkossal, aki Ronnie életére tör.
